Kosár

Remekművek Budapestről - kiállítás július közepéig

2016. 04. 04 08:40:27..Nemzeti Galéria

Remekművek Budapestről (Chefs-d'ouvre de Budapest) - Dürer, Greco, Tiepolo, Manet, Rippl-Rónai címmel nyílt kiállítás a párizsi Musée du Luxembourgban. A Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria anyagából válogatott tárlat március 9-től július közepéig látható a francia főváros egyik jelentős múzeumában. Ezzel a kiállítással rövid időn belül másodszor találkozhat a párizsi közönség a magyar gyűjtemények remekműveivel, ugyanis 2012-ben a Musée d'Orsayban nyílt nagysikerű kiállítás Allegro Barbaro - Bartók Béla és a magyar modernizmus 1905-1920 címmel.

A Szépművészeti szervezésében az elmúlt években több jelentős nyugat-európai múzeumban és kiállítóhelyen is bemutatkozhattak önálló kiállításon a két budapesti múzeum műtárgyai, illetve a magyar képzőművészet jeles alkotásai. A már említett párizsi kiállítás mellett többek között a londoni Royal Academy of Arts-ban, a bécsi Kunstforumban, a római Galleria Nazionale d'Arte Modernában és a milánói Palazzo Reále-ban így összesen több százezren találkozhattak a magyarországi remekművekkel.

A párizsi Musée du Luxembourg 85 alkotástbemutató tárlatán a kiemelt nemzetközi művek mellett, mint Dürer, Greco, Tiepolo, Veronese, Cranach, Goya, Rodin, Cézanne és Manet alkotásai, számos magyar remekművel is találkozhat a francia közönség, így Rippl-Rónai, Munkácsy, Ferenczy Károly vagy Szinyei-Merse festményeivel is. A tárlat különlegessége, hogy a francia kurátorok gótikus szobrokból is válogattak, ennek köszönhetően a francia közönség találkozhat majd a kassai Szent Dorottya-szoborral vagy a Szent István, Szent László szoborkettőssel, és a soproni Angyalként ismert barokk szoborral is. A párizsi kiállítás így méltón reprezentálja a Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria anyagának rendkívüli gazdagságát, sokszínűségét, kiemelkedő kvalitását egyben átfogó pillantást ad az európai és magyar művészetről a későközépkortól a modernizmusig.

A régi mesterek között a tárlat csúcspontjait olyan mesterművek jelentik, mint Dürer enigmatikus Férfiportréja, a Leonardónak attribuált Lovasszobor, Boltraffio eszményi Madonnája, El Greco Bűnbánó Magdolnája, Tiepolótól a monumentális Szent Jakab apostol legyőzi a mórokat vagy Goya Bermúdezné portréja. A Magyar Nemzeti Galéria legszebb darabjai pedig a magyarországi művészet történetéből adnak ízelítőt. A kiállítás szervezői fontosnak tartották, hogy a Budapesten őrzött francia anyag - melyben az impresszionizmus legnagyobb mesterei mellett a szimbolizmust és a posztimpresszionizmust képviselő irányzatok is megjelennek - jelentőségéhez méltó szerepet kapjon a kiállításon; ezt a gazdag gyűjteményt képviselik a válogatásban Millet, Puvis de Chavannes, Rodin, Van Gogh, Monet, Gauguin, Manet, Seurat, Cézanne munkái. Különleges dialógust folytatnak ezekkel a művekkel a 19. század végi magyar művészet emblematikus alkotásai - a lenyűgöző Kalitkás Nő, amelyet a Nabis művészcsoporthoz csatlakozó Rippl-Rónai József hosszabb párizsi tartózkodása alatt festett, az impresszionistákkal párhuzamosan Magyarországon dolgozó Szinyei-Merse Pál Pacsirtája, vagy egy olyan különleges, vegytisztán szimbolista alkotás, mint Vaszary János Aranykora. A nemzetközi szimbolizmusból Stuck vagy Böcklin, az expresszionizmusból Kokoschka művei nyújtanak ízelítőt.

A kiállítás kiváló példája annak, hogy a Szépművészeti Múzeum anyagának minősége és sokrétűsége alkalmas arra, hogy - a magyar anyaggal kiegészítve - egységes és magas színvonalon, számos remekművel reprezentálja az elmúlt ötszáz év képzőművészetét a világ legjelentősebb kiállítóhelyein.

Kapcsolódó cikkek

Liezen-Mayer Sándor Faust-illusztrációi a Galériában 2022. 06. 08 05:00:00. | MNG Száz éve született Breznay József 2016. 09. 01 16:32:08. | MTI Az igazi orosz forradalmárok már a galériában vannak 2016. 02. 03 09:11:46. | forrás: MTI Rozsda Endre kiállítása a Galériában 2014. 01. 29 12:05:20. - Magyarország | magyarműhely

Kapcsolódó hozzászólások

Új hozzászólás írása

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni! - BEJELENTKEZÉS
Impresszum
© Magyar-műhely.hu minden jog fenntartva