304-ben ezen a napon halt meg Szent Flórián. 240 tájékán született, a római légióban századosként szolgált. A 3. század vette fel a keresztény hitet. Flórián békésen vett búcsút a hadseregtől. Diocletianus császár uralma alatt, 303-ban újra kitört az keresztényüldözés. Amikor Flórián tudomást szerzett arról, hogy az Enns-parti Laureacumban fogságba ejtettek negyven keresztényt, a foglyok segítségére sietett. A városba érkezés előtt nyíltan megvallotta keresztény mivoltát, ezért elfogták és bíróság elé állították. Egykori katonatársai vitték a bíró elé. Büntetésként megbotozták, majd arra ítélték, hogy kővel a nyakában az Enns-be dobják. Az ítéletet 304. május 4-én hajtották végre: az Enns hídjáról taszították le Flóriánt. Holttestét egy Valéria nevű özvegy temette el. Sírja felett templomot építettek, amelyet a bencések, majd a lateráni kanonok gondozott. Sírja körül mára híres kegyhely épült ki. Tisztelete Magyarországon a középkor végén a Szepesség németek lakta vidékein kezdődött, majd a 17. században terjedt el általánosan. Kezdetben az árvizek ellen kérték segítségét. A 15. század végén hozták kapcsolatba a tűzzel, mert azt tartották, hogy ifjúkorában imádságára kialudtak egy égő ház lángjai.
1541-ben ezen a napon kezdődött Buda ostroma és augusztus 21-ig tartott. A Wilhelm von Roggendorf vezette rendkívül nagyszámú osztrák, német, cseh és magyar alakulatokból összetevődő sereg három hónapig próbálta elfoglalni a megerősített Budát és várát, ahol Szapolyai János özvegye, Izabella királyné tartózkodott az alig egyesztendős fiával, János Zsigmonddal.
A vár védelmét Fráter György, Szapolyai kincstartója, tanácsosa és a csecsemő király gyámja, valamint Török Bálint dunántúli főkapitány vezették. A védők addig kitartottak, amíg az I. Szulejmán vezette török felmentő had megérkezett és megsemmisítette von Roggendorf seregét. A győzelemnek hatalmas ára lett, mert a szultán döntött Buda végleges megszállásáról, ahol is megszervezte az új tartományá. Buda 1686-ig nem szabadult a török uralom alól.
Gróf galántai Eszterházy Károly egri püspök ezen a napon született 1725-ben, Pozsonyban. Gróf Eszterházy Ferenc és gróf Pálffy Szidónia fia volt. Tanulmányait Pozsonyban kezdte. Kora ifjúságától papnak készült, ezért 1741-ben beiratkozott a Nagyszombati Egyetemre. 1744-ben mint noviciust, rátóti préposttá nevezték ki. 1745-től Rómában a Collegium Germanicum et Hungaricum növendékeként szerzett teológiai doktorátust. Hazatérve 1748-ban áldozópappá szentelték. Papi pályáját Pápán kezdte, ahol ő építtette a nagytemplomot és a városi kórházat, amint ezt emléktábla is tudatja az intézmény főbejáratánál. Ezután gyorsan emelkedett a ranglétrán: 1750. január 27-én esztergomi kanonok, később pozsonyi prépost lett. 1755-ben Mária Terézia a magyar királyi helytartótanács tanácsosává, 1759-ben pedig váci püspökké nevezte ki. Itt javította a népnevelést, szervezte a papnevelő intézetet és lebontván a régi székesegyházat, új díszes bazilika építtetését kezdte meg. Ezt azonban nem fejezhette be, mert elnyerte Eger püspöki székét, amit 1762. június 29-én foglalt el. Itt haláláig működött, az egyházmegye püspökeként (az 1785–1790-es kényszerszünetet leszámítva) Heves vármegye örökös főispánja is maradt. Több idegen nyelven beszélt. Művelt, tudós, és eközben puritán, már-már aszkétikus életvitelű főpap volt.