Kosár

MEGHALT JUHÁSZ FERENC KÖLTŐ

2015. 12. 03 08:55:21. - Magyarország.forrás: MTI, wikipedia.org

Életének 88. évében elhunyt Juhász Ferenc kétszeres Kossuth-díjas, József Attila-díjas költő, a nemzet művésze december 2-án éjjel. A felvétel a költőről budapesti otthonában készült 2014. november 25-én.

Juhász Ferenc indulását, egész pályáját és életművét határhelyzetek formálták. Nemcsak faluja kétnemzetiségű, hanem családja is félig magyar, félig sváb származású. Költői szárnypróbálgatásai a második világháborút követő koalíciós időkre estek, tehát művészként egy történelmi korforduló szülötte. Versei csak rövid ideig kapcsolódnak az örökölt népies eszményekhez, 1954 óta olyan egyéni alkotói világot alakít ki, amely a neoavantgard kereteit ugyanúgy szétfeszíti, mint a posztmodern irodalmi poétikáját.

Szociológiai képlete is határhelyzetre utal: a szegénységből emelkedett fel, de nem elégedett meg a maga szűkebb világának kifejezésével, hanem emancipációra vágyott, amelynek záloga – egész életműve tanúsága szerint – az egyetemesség és kozmikus látás. A magyar szocialista rendszer összeomlása után senki földjére került. 1954–1956-ban a forradalom egyik szellemi előkészítője, a forradalom után sokáig nem tudott írni, majd viták és vádak tárgya lett. Ezt az életpályát láthatólag súlyos belső és külső konfliktusok kísérték. Juhász Ferenc csak ritkán lehetett boldog író. De nagy áldozatokat követelő határhelyzete nemcsak súlyos terhe, hanem legértékesebb öröksége is. Ez formálta nyitott világszemléletét, mely történelmi-társadalmi és költői válaszait egyaránt meghatározta. (wikipedia.org)

Kapcsolódó cikkek

Kapcsolódó hozzászólások

Új hozzászólás írása

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni! - BEJELENTKEZÉS
Impresszum
© Magyar-műhely.hu minden jog fenntartva