MADAME DE POMPADOUR, TARKOVSZKIJ, RASZPUTYIN

Virág-Halvax Eszter összeállítása

December 29., Tamara és Tamás napja

1721-ben ezen a napon született Madame de Pompadour francia kurtizán, XV. Lajos francia király hivatalos, első számú szeretője, franciául maîtresse-en-titre. 1745 februárjában meghívták a király fiának házassága alkalmából rendezett maszkabálba. Az udvaroncok jóváhagyásával kurtizánként mutatkozott be a még előző szeretőjét, Châteauroux hercegnőt gyászoló XV. Lajos előtt, akinek rögtön felkeltette az érdeklődését. Madame de Pompadour Párizsban egy nagypolgári családban született, Jeanne-Antoinette Poisson néven. Miután nevelőapja elhagyta az országot egy botrányt követően, egy gazdag bankár fogadta örökbe és vált a hivatalos gyámjává, aki valószínűleg egyben a biológiai apja is volt. Anyjával, nővérével és fivérével él együtt. Jeanne-Antoinette intelligens, szép, művelt lány volt, aki megtanul táncolni és klavikordon játszani. Márciusban már gyakori vendég volt Versailles-ban mint a király hivatalos szeretője. Júliusban a király megajándékozta a Pompadour márkinője címmel és szeptember 14-én hivatalosan is bemutatták az udvarnál. Befolyásos szerepet töltött be az udvarban, beleszólhatott az államügyekbe és a külügyekbe is, a művészet és tudomány bőkezű pártfogója lett. Neki tulajdonítják az 1755-ös francia–osztrák szövetség megkötését is. Nehezen őrizte meg helyét a király szívében, folyamatos intrikáknak volt kitéve; elhíresült az udvarban, hogy frigid, a vád azonban valószínűleg alaptalan volt. Egészsége folyamatosan romlott, már a csodatévő krémek és az ólmos púder sem segített.

XV. Lajos törvényes gyermekei, különösen egyetlen fia, a trónörökös folyton a grófnő ellen intrikált, mivel féltékenyen figyelte testvéreivel együtt, ahogy apjuk egyre jobban belehabarodik az asszonyba, ráadásul nő létére még az ország kormányzásába is beleszólást engedett neki az uralkodó. Állítólag a dauphin egyszer még fel is bérelt valakit az udvarnál, nevezetesen Madame de Pompadour kuzinját, Elizabet-et, hogy mérgezze meg az épp a királytól várandós grófnőt.  A mérgezés következtében az asszony sajnos elvetélt, s amikor Lajos rájött, hogy fia volt a cselekmény felbujtója, dühösen megszidta a trónörököst, Elizabet-et pedig börtönbe záratta. A márkinő 1764-ben ágynak esett, és 2–3 héten át tartó súlyos betegeskedés után áprilisban meghalt. A király hamar kiheverte elvesztését, ebben új szeretője, Madame du Barry segített neki.

1986-ban ezen a napon hunyt el Andrej Arszenyjevics Tarkovszkij, orosz (szovjet) filmrendező, forgatókönyvíró; a modern filmművészet korszakos, stílusteremtő alakja. Karrierje 1962-ben kezdődött, ekkor forgatta az Iván gyermekkora című filmjét, mely rögtön hatalmas nemzetközi sikert aratott: a Velencei Filmfesztiválon a legjobb rendezésért járó Arany Oroszlán-díjat kapta Tarkovszkij. A L’Unità hasábjain Jean-Paul Sartre méltatta filmjét. Az 1966-os Andrej Rubljov forgatása közben már érték őt atrocitások a szovjet belügyi hatóságoktól, alkotói szabadságáért élete végéig harcolnia kellett. A filmet csak 1970-ben mutatták be. Ezekben az években forgatókönyveit visszautasították, csak 1972-ben forgathatott újra. A Solaris ismét hangos nemzetközi sikert aratott, az 1972-es cannes-i filmfesztivál zsűrije külön nagydíjjal jutalmazta.  A Sztalker forgatásakor a hatalom ismét szembehelyezkedett vele. Noha forgatókönyvét és a film németországi forgalmazását egy német filmforgalmazó vállalat előre megvette, a vállalattól a forgatásra küldött jó minőségű negatívot az Állami Filmbizottság mégsem juttatta el Tarkovszkijhoz, hanem azt más készülő filmekre elhasználta. Tarkovszkij így olyan negatívot kapott, melyet nem lehetett Moszkvában előhívni, így az első, csaknem leforgatott film nyersanyaga megsemmisült. Tarkovszkij ennek ellenére újra belekezdett a forgatásba, és 1978. áprilisi infarktusa sem akadályozta meg abban, hogy 1979-re elkészítse a film második variációját, mely – elmondások szerint – jelentősen különbözik az elsőtől. 1979-ben készítette el a Nosztalgia című film forgatókönyvét. A filmet már Olaszországban forgatták, és az 1983-as cannes-i filmfesztiválon elnyerte az alkotói film nagydíját. 1983-ban operát rendezett Londonban, a Borisz Godunovot. Ekkoriban Olaszországban és Angliában tartott előadásokat. Többéves huzavona után (a szovjet hatóságok nem akarták tartózkodási engedélyét meghosszabbítani) 1984-ben jelentette be, hogy nem tér vissza a Szovjetunióba, fia, Andrej azonban csak 1986-ban mehetett utána. Az 1986-os, Svédországban befejezett Áldozathozatal ismét a zsűri különdíját nyeri el Cannes-ban. A következő filmterve például a Golgota volt. Filmjeit áthatják a keleti és nyugati kereszténység és a keleti nagy vallások hatásai. Tarkovszkij művei egyedülállóan koherens módon kapcsolódnak egymáshoz, saját életét, hitét, gondolatait, az orosz kultúra és társadalom, valamint az emberiség jövőjének kérdéseit ábrázolja egyéni stílusban.

1916-ban ezen a napon hunyt el Grigorij Jefimovics Raszputyin, orosz szerzetes, aki életének utolsó éveire nagy befolyást gyakorolt a cári családra: „minden oroszok cárjára”, II. Miklósra, nejére Alexandra cárnéra és egyetlen fiukra, a beteg Alekszej cárevicsre. A kicsapongó kamaszkora után vándorló szerzetesnek állt. Egy útja során megjelent előtte látomás formájában Szűz Mária, aki Szentpétervárra küldte őt a cári család megsegítésére. Szentpéterváron hamar hírnévre tett szert a város – főleg az arisztokrácia – miszticizmus iránti fogékonysága miatt. A befolyását azzal alapozta meg, hogy tünetileg kezelni tudta a cárevics betegségét, aki hemofíliában szenvedett, azzal, hogy megnyugtatta és lecsendesítette a beteget, így csillapította a vérzést. Raszputyint gyakran hívták az „őrült pap”-nak, annak ellenére, hogy sosem állt az egyház szolgálatában (házasságát sem titkolta). Az udvarban sokan (főleg a nők) varázslatos erőt tulajdonítottak neki, a pletykákra építve különös szexuális vonzóereje miatt, míg a ma történelemírása őt tekinti a Romanov-dinasztia és vele a cári Oroszország összeomlása egyik kiváltójának, mivel erőteljesen rontotta a család tekintélyét. Karrierjének csúcspontján hatalmas rajongótáborra tett szert, kik mindenhová követték „mesterüket” – a bűnbe is. Szentpétervár fürdőiben az orosz nemesség megrontója mágikus szertartásoknak titulált orgiákat szervezett, az általa bűnösnek talált nőket például úgy szabadította meg a gonosztól, hogy miközben ütötte-verte testüket, magáévá is tette a gyengébb nem tagjait. Iliodor szerzetes és Jermogen szaratovai püspök voltak az elsők, akik merényletet kíséreltek meg ellene 1911-ben. Miután szemébe mondták, hogy a Gonosz ő maga, feszületekkel próbálták agyonverni. Raszputyin túlélte, a két papot pedig bepanaszolta a cárnénál, aki természetesen tüstént száműzte Oroszországból az érintetteket. Rá három évvel egy prostituált – akit feltehetően Iliodor bérelt fel – kísérelte meg leszúrni a „Gonoszt”. Amíg ő a szülőfalujában lábadozott, kitört az első világháború. Lábadozása közben rengeteg levelet küldött Miklós cárnak, hogy Oroszország ne vegyen rész a háborúban. De Miklós cár nem hallgatott rá, hiszen a háború közben a népe egyre jobban kezdte megszeretni, és minden városban ünneplő tömeg fogadta. Miklós cár távollétében Raszputyin egyre nagyobb politikai hatalomra tett szert, olyannyira, hogy már a miniszterek kijelölésébe és kinevezésébe is bevonták. Szentpétervárra ekkor ragadt „az ördög városa” gúnynév. 1916 decemberének elején levelet küldött a cárnak, melyben megjósolja, hogy hamarosan gyilkosság áldozata lesz. 1916 decemberében  Juszupov herceg  meghívta Raszputyint palotájába azzal az ürüggyel, hogy a város legszebb nője látni kívánja egy vacsora keretében, ahol ciánnal mérgezett süteménnyel és borral kínálták.

Cimkék

Kapcsolódó cikkek

Kapcsolódó hozzászólások

Új hozzászólás írása