Kosár

Kezdődik a Magyar Mozgókép Fesztivál

2022. 06. 08 12:05:15..Virág Ferenc

A tájékoztatás szerint szintén pénteken Mörk, majd a Csaknekedkislány, később pedig DJ Bootsie koncert várja az érdeklődőket a Filmio Fröccsteraszon.A Latinovits-Bujtor Játékszínben Gárdonyi Géza romantikus regénye alapján készült Ida regényé-t vetítik, ahol a közönség beszélgethet Goda Kriszta rendezővel..Ezzel párhuzamosan a balatonfüredi Tagore sétányon Deák Kristóf Az unoka című filmje fut majd óriás kivetítőn, melyet közönségtalálkozó követ. A közlemény felidézi, hogy szombaton Balatonalmádiban, a Wesselényi strandon egymás után négy filmet vetítenek (A legendás család, A bereki ember, a Kék róka és a Nagykarácsony) óriás kivetítőkön és mindegyik alkotóival találkozhat is a közönség. Szombaton a Mitsoura, a Lanou, majd a Zagar av experience koncertje várja a közönséget Veszprémben, az Óváros téren.Mint írják, vasárnap a Hangvillában Kovács Ákos zenész Magunk maradtunk című kisjátékfilmjének vetítése után közönségtalálkozó lesz. Ezt követően a Besúgó című sorozat első két epizódjának vetítése után annak alkotóival beszélgethetnek a nézők.

A közönségdíjat a Magyar Mozgókép Díjakkal együtt vasárnap a veszprémi Petőfi Színházban adják át.

Kapcsolódó cikkek

GOETHE, MOZGÓKÉP, WEBBER 2018. 03. 22 00:01:00. | Virág-Halvax Eszter

Kapcsolódó hozzászólások

Új hozzászólás írása

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni! - BEJELENTKEZÉS
Impresszum
© Magyar-műhely.hu minden jog fenntartva